A kutya nevelésének alapvető szabályai

Bizonyos szabályokat el kell sajátítania a kutyusának, hogy az emberekkel együtt élhesse mindennapjait. A legjobb minél fiatalabb korban elkezdeni a kutyát idomítani. Legyen türelmes, ám következetes. Ne kérjen egyszerre túl sokat a kutyától egy feladat során. Sokkal jobb egy nap többször gyakorolni, mint egyetlen, hosszúra nyúlt alkalmat teremteni. A kutya kiképzésében tartott szünetekben hagynia kell, hadd csináljon a kutyus bármit, amit csak szeretne: nyugodtan körbeszaglászhat, futkározhat, úszhat vagy aludhat. A kutya nevelésének elkezdésekor fontos, hogy egyértelmű jeleket használjon, amelyek alapján a kutyus különbséget tud tenni a különböző vezényszavak között, és mindig tudja, mire szeretné megkérni őt. Ha lehetséges, a hallható jelzéseket vizuális jelzésekkel együtt használja. Kutyusa ezért még hálás lesz Önnek, hiszen ahogy idősödik, úgy a hallása is romlik. Ha valami újat szeretne megtanítani a kutyának, ügyeljen rá, hogy csendes környezetben idomítja mindaddig, amíg a kutyus rá nem jön, mire kéri őt. Pozitív kondicionálást alkalmazzon: a helyesen végrehajtott cselekvésért jutalmazza meg. Mihelyst kutyája megtanulta a vezényszót, fokozatosan növelje a zavaró elemek számát. Legyen következetes, és ragaszkodjon hozzá, hogy a cselekvést helyesen hajtsa végre kis kedvence. Ami mindennél fontosabb: ne felejtse el a végén megdicsérni!


További cikkek

Kiképzés

Pórázhoz szoktatás

Függetlenül attól, hogy nagyvárosban vagy vidéken él, a lehető leghamarabb el kell kezdenie a kutyáját más kutyák és emberek körében szocializálni. Minél hamarabb megtapasztalja, hogyan tud más élőlényekkel kijönni, annál jobb. A helyi kutyaiskolában tartott kölyökkutya szocializációs órákon kívül nincs is erre jobb alkalom, mint a napi sétáltatás. Még ha meg is engedheti a kutyájának, hogy szabadon rohangáljon, érdemes megtanítania neki, milyen az, amikor pórázon vezetik. A legjobb, ha először a nyakörvhöz szoktatja, amelyet kezdetben csak a ház körül visel. Ez eleinte igen furcsa érzés lesz a kiskutyának. Ha a mancsával megpróbálja leszedni magáról a nyakörvet vagy a testét kibújtatni belőle, vonja el a figyelmét például azzal, hogy játszani kezd vele.

Kiképzés

Szobatisztaságra nevelés

A kölyökkutyák hihetetlenül mozgékonyak, naponta pedig többször kell enniük egy keveset. Az étkezések után azonban minden kutyusnak el kell végeznie a dolgát. Alapesetben a kölyökkutya nem piszkítja be a saját területét, de meg kell tanítani arra, hogy ez a szabály ugyanúgy érvényes a kosarára, illetve az Ön otthonára. Tartsa szemmel a kölyökkutyát. Ha szűköl, forgolódik vagy épp egy helyet keres magának, ahol elvégezhetné a dolgát, vegye fel és vigye ki. Csak akkor dicsérje meg, miután ott kint könnyített magán. Eleinte a sétáltatás idején túl etetés után és alvás előtt is érdemes kivinni a kutyust. Ha mégis baleset történne, nem szabad megbüntetnie a kutyát. Ha éppen rajtakapja, vigye ki.